HOGYAN HIRDESSEN 2016-BAN?

Régi probléma már, hogy a marketing költségek egyik fele hozza az eredményeket, a másik fele pedig ablakon kidobott pénz, csak azt nem tudtuk, hogy melyik-melyik? Ez a felvetés elég sokáig meg is állta a helyét, azonban az elmúlt években jelentős változás történt a reklám és marketing eszközökben. Ma már számos olyan eszköz rendelkezésünkre áll, mellyel pontosan mérni tudjuk marketing beruházásainkat, így azt is, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem. Ezek után a nem működőkön gyorsan változtathatunk is, anélkül, hogy egy csomó pénzt fecsérelnénk el, a jól működőeket pedig megtarthatjuk. Pénzünket így 100%-osan olyan hirdetésekre költhetjük, melyek megtérülnek, s gyors eredményeket hoznak.

Ez mind szép és jó, de…

Mindig nagy érdeklődéssel fogadom a szkeptikusok véleményeit, hogy: 100%-osan aztán biztosan nem tudom megmondani, hogy mire ment el a pénz, nem hogy még azt is, hogy mi az, ami eredményt is hozott. Ki szoktam ábrándítani ezen ügyfeleket és gyorsan vázolom a lehetőségeket: Google AdWords, Facebook.

Vásárlók egyenesen az Ön boltjába!

El tudná képzelni azt, hogy van egy olyan működő rendszer, ami a vásárlókat egyenesen a boltjába, irodájába irányítja?  Nem? Márpedig van, nem más, mint a Google AdWords. Bizonyára Ön is használta már a Google-t, keresett valamit, céget, árut, szolgáltatást, bármit! Általában elég jó választ szokott adni a keresésünkre a Google, így ritkán jutunk el a második, harmadik oldalig, éppen ezért nem érdemes hátul kullogni. A lényeg az, hogy ha Ön keres valamit, akkor megoldást is szeretne rá, így van? Ha Ön éppen egy porszívót keres, akkor elvárja, hogy ezzel kapcsolatos találatok jöjjenek fel, nem pedig piros zokniról. Nyílván! Az AdWords rendszerével hirdetését az emberek pont akkor fogják látni, amikor olyan termékekre vagy szolgáltatásokra keresnek rá, amilyeneket cége is kínál ( a hirdetések a találati oldal 1-3 helyén jelennek meg). Ha nincs látogatás, nincs költség sem. Csak a kattintásokért kell fizetni a megjelenésért nem, tehát csak akkor, ha hirdetése valóban működik. Azt, hogy mennyit szán hirdetésre Ön döntheti el, nincs minimális költési kötelezettség. Nem is igazán kell ennél több, mintsem akkor hirdetni, amikor valaki épp az én szolgáltatásomat keresi. Weboldalkészítést ajánlok? Valaki beírja a Google-be: „weboldalkészítés ár” feljön a hirdetésem: „Weboldalkészítés akció! Januárban 35.000 Ft kedvezménnyel! Rendelje meg most!”  Elég nagy a valószínűsége, hogy kattint a hirdetésemre és reagál is rá megrendelés formájában! Az AdWords megmutatja, hogy pontosan hányan láthatták a hirdetését, ebből hány százalékuk kattintott a hirdetésre, és hányan jutottak el weboldalára, ott mennyi időt töltöttek, merre mentek tovább, és hogy hány értékesítés eredt a hirdetésből. A Google AdWords-szel könnyen és gyorsan tudja behozni az érdeklődőket a virtuális üzletébe, vagy irodájába. Használja ki Ön is előnyeit!

A 21. század napilapja

Mindenki szeret olvasni, hallani az új hírekről, eseményekről, régebben ezt szolgálták az újságok. Ma a digitális kor világában erre is született egy megoldás úgy hívják: Facebook. Azon túl, hogy ismerőseinkkel tartjuk a kapcsolatot, rengeteg információt szerzünk a szűkebb és tágabb környezetünkből. Napi szinten az átlag felhasználók fél-másfél órát töltenek a közösségi oldalon, és ma Magyarországon 4,6 millió regisztrált felhasználóról tudunk (Indiában ez a szám 106 millió!). Mindez okozza azt, hogy ha valaki ma, napi lapban szeretne hirdetni, akkor azt könnyen, gyorsan és olcsón megteheti. Nem is kell az egész „országos lapban” hirdetni, elég, ha csak a vállalkozás körüli régióban jelenünk meg. Sőt! A Facebook hirdetés kezelője arra is lehetőséget ad, hogy nem, kor, családi állapot, végzettség, vagy hobbi alapján célozzunk, így akár olyan pontosan be tudjuk állítani hirdetéseinket, hogy tényleg csak az fogja látni, akinek kell. Ha ez nem lenne elég a Facebook remarketing eszközeivel megcélozhatjuk azokat a felhasználókat, akik már jártak a weboldalunk valamelyik lapján. Miért jó? Ha valaki járt már ott, akkor biztos érdeklődik, akkor meg ne eresszük el! Néhány hetes kampány futtatása után, mikor már látjuk a statisztikákat, hogy mire voltak a legaktívabbak a felhasználók és mire nem, gyorsan szűrni tudjuk a jól működő hirdetéseket, a rosszabbakat pedig törölni, folyamatos finomhangolással olyan precíz marketinget alakíthatunk ki mellyel megállás nélkül bevonzzuk az új ügyfeleket, vásárlókat.

Ajánlatkérés

Ajánlatkérés